2014. június 11., szerda

Normandia,Omaha beach avagy az Angol Partraszállás 70. Évfordulója

1944 június 6-a nagyon fontos fordulópont volt a II-ik Világháború alatt. Franciaország felszabadítása a németek által vezetett ,Hitler nácizmusa alól, alapjaiban mozgatta meg a világot és győzelmükkel méltón írták be magukat a történelembe.A Britek,Amerikaiak és Kanadaiak által alkotott egység,elég erősnek bizonyult a német túlerővel szemben. Az Angol Partraszállás avagy a D-day helyszínére látogattunk,Omaha beach-re, annak 70-ik évfordulója alkalmából.
Már napokkal előtte valami különleges izgalom kerített minket hatalmába.Éreztük,hogy ez valami más lesz mint a korábbi kirándulásaink,hogy mást fogunk kapni ettől a helytől mint egy ,”hétköznapi” helyszínre való látogatáskor. Az alkalom is ígéretesnek és kivételesnek mutatkozott. ĺme!

E jeles alkalomból természetesen hatalmas ünnepséget tartottak. A világ vezetői is mind képviseltették magukat mint: B.Obama, A.Merkel,D.Cameron,II-ik Erzsébet Királyné, Vilmos herceg és Katalin hercegné,Putyin és sokan mások. Az első nap 2014.06.06-án voltak a koszorúzások,beszédek,megemlékezések. Kivételesen a francia tv adó is kitett magáért és erre az alkalomra készített egy megható riportműsort is,amiben nemcsak a tényeket közölték,hanem a túlélők is megszólaltak benne és elmesélték ahogyan ők akkor és ott látták és átélték a történteket. Szórakoztatásként pedig volt itt ejtőernyősök hada,nappali és éjszakai tűzijáték,hadihajókkal való felvonulás és persze nem hiányozhatott a francia légierő a Patrouille de France bemutatója sem. Az ünnepség 3 napig tartott június 6-7-8, péntek-szombat-vasárnap. Mi munka és egyéb elfoglaltság miatt  a 3-ik,azaz az utolsó napon látogattunk a helyszínre.

Már odaúton nőtt bennünk az izgalom és a kíváncsiság a hely iránt. Ahogy közeledtünk Colleville-sur-Mer felé egyre több korabeli,katonai jármű tűnt fel az úton,velünk szemben, az ideiglenesen felállított forgalomváltozásra figyelmeztető táblák kitelepítése és a turisztikai látványosságokra felhívó táblák,képek amik csak még jobban fokozták izgalmunkat. Odaérve szembesültünk a ténnyel,hogy talán a Franciaországban található összes amerikai katonai járművet,és itt amit csak el lehet képzelni,a nyitott dzsipektől,a tankokon át az ágyúkilövőkig mindent meg lehetett találni és csodálni. Nemcsak az utakon de a parton is dzsipekkel és a nagyobb teherautókkal folyamatosan közlekedtek a katonák vagy a szimpatizánsok a katonáknak beöltözött emberek. Hihetetlen hangulatot varázsolva ezzel az egyébként is emlékekkel teli helyre. A házak udvarain,ablakaiban,de még a villanypóznákon is lobogtak az amerikai,angol,kanadai és francia zászlók már kilométerekkel Omaha-beach előtt. 







Rengeteg amerikai,angol és kanadai látogatott el erre az eseményre. Természetesen a nagy látogatottság miatt csak araszolva tudtunk az autóval haladni,de ezt egy cseppet sem bántuk,mert így legalább ki tudtuk élvezni ezeket a perceket is. Olyan érzés kerített minket hatalmába,mintha időutazáson vettünk volna részt és újra 1944-et írtunk volna.Amikor vége lett a háborúnak és a lakosság végül együtt ünnepel a katonákkal,integetnek nekik az utcáról és hálásan köszönik amiért megmentették őket.







Első utunk az amerikai temetőhöz vezetett ami gyönyörű helyszínen,a tengerpart mellett hosszan elnyúló sziklák tetején található,kilátással a helyszínre ahol a hősök életüket áldozták. Mit lehet mondani?! Rendezett,hamisítatlan amerikai temető tárult a szemünk elé. Fehér márvány fejfákkal amik előtt egy amerikai és egy francia zászló volt a földbe szúrva és átláthatatlan zöld pázsittal, maga volt a béke és nyugalom.Ezt a nyugalmat egyedül a látogatók száma zavarta meg csupán,de azt gondolom,hogy ezen a napon ezt senki nem bánta. Sok amerikai család repülte át az Óceánt,hogy lerója tiszteletét vagy megkeresse,megtalálja rokonát,barátját,bajtársát,nagyapját,apját. Megható volt látni őket ahogy fejet hajtanak fejfájuk előtt,ahogyan az apák magyarázzák gyermekeiknek,hogy ki is nyugszik ott és miért. A hatást csak tovább fokozták a hirtelen fejünk fölött mélyrepülésben elhúzó, két hatalmas korabeli katonai bombázó  hangja,amik olyan félelemmel hatoltak le gyomrunk legmélyére,hogy az majd kiszakadt onnan. Egy-egy fejfánál találtunk a hozzátartozók által elhelyezett rövidke életrajzot is amin keresztül egy kicsit jobban megismerhettük az elhunytat és családját.



Azoknak a katonáknak akiket nem tudtak
azonosítani,ez a felirat került a fejfajukra.

                                                                        
           




           
Majd úgy döntöttünk,hogy a partszakaszt utoljára hagyjuk és előbb a látogatási idő miatt lefutjuk a kötelező köröket a múzeumokban. A belépő díjak azt gondolom,hogy barátiak voltak. A legtöbbet az Overlord Múzeumban kérték. Ott €7.50 (2300ft) kellett fizetni,a többi helyen mind €5.00 (1500ft) alatt voltak a belépők. Itt a támadás során használt harckocsikat,ágyúkat,fegyvereket és hajókat lehetett megtekinteni. Voltak festmény és fotókiállítások is,amiket természetesen meg is lehetett vásárolni. Felállított és elkerített katonai táborok,korhű fegyverekkel,használati eszközökkel és harckocsikkal. 




Az Overload Múzeum falara felírt üzenet a 20-ik évforduló
alkalmából készült.



Mint üzletet,véleményem szerint nem használták ki szemtelenül a franciák amiért írhatunk a javukra egy nagy piros pontot, viszont rugalmatlanságuk,türelmetlenségük, nyelvhiányosságuk és csak úgy alapjában véve a munkához való hozzáállásuk még hordozz némi kívánnivalót maga után. Bank kártyával továbbra is csak €10.00(3000ft) feletti vásárlásnál lehetett fizetni és ebből semmiért nem engedtek, AMEX kártyát nem fogadtak el,és annak ellenére sem készültek fel erre,hogy tudták rengeteg amerikai fog idelátogatni. (Persze a rugalmas amerikainak ez egy csöppet sem jelentett gondot.) Zárás előtt fél órával már nem tudtam a büfében kávét venni mert akkora a kávégép már ahogy ők mondták “kaput” volt,holott tudtuk jól,hogy csak arról volt szó,hogy már nem akartak ezzel foglalkozni (jó öreg francia hozzáállás,hogy záróra előtt fél órával már az üzletekben is tolják a porszívó nyelét a vevő lába alá),majd az Omaha beach-iemlékmúzeumba való belépésünk pillanatában egy 50-es korabeli hölgy kétségbeesetten rohant elénk és még néhány velünk együtt érkező amerikai turista elé,hogy ők már  zárva vannak és ne is merészkedjünk beljebb. Ez adott némi hangulatot nekünk,frissen érkezőknek és összenézve megjegyeztük,hogy ez hihetetlen és mosolyogva távoztunk. Megfelelő parkoló helyet mindig találtunk és ezek viszont ingyen voltak.

Ezután elindultunk a partra ami ma már maga volt a béke és nyugalom és amit napjainkban már nem sok minden különböztetett meg a többi partszakasztól ahová nyaranta turisták ezrei látogatnak. Szemmel látható volt,hogy a partot szépen megtisztították és rendbe tették az évforduló alkalmára. Sokan strandoltak,élvezték a vakációjukat. Mondanom sem kell,hogy szinte a 100%-ban angol ajkúak lepték el a partot és a hoteleket ezen a hétvégén. A turista buszok folyamatosan érkeztek vagy indultak így biztosítva az állandó látogatási arányt.Tumultus ezen a napon mégsem volt.Gondolom nem úgy mint az előző kettőn.
A parti sétányon több emlékművet is emeltek már a különböző évfordulók alkalmából. Az egyik  szobrot, a sérült bajtársát mentő katonát ábrázolt. Nagyon szép volt,és fel lehetett még fedezni a 2 nappal előtti koszorúzáskor odahelyezett virágokat is. Néhány kép és egy kis történelmi felidézés és magunkban az ott harcolókért elmondott ima után utolsó helyszínként a Pointe du hoc-ot hagytuk. 





Omaha-beach partjai
Ez a partszakasz legmagasabb pontja,tökéletes kilátással az Angol csatornára és  Omaha partjaira, ahonnan a németek a 25km-es hatósugarú ágyúikkal a csatornát kémlelve várták az ellenség érkezését. 



Pointe du Hoc

Mégis a nap talán egyik legmeghatóbb pillanata az volt amikor a sokadik emlékműnél kezet foghattunk Eric Rackham veteránnal,aki 19 évesen önként vonult be a Brit seregbe és aki az egyik túlélője volt ennek a háborúnak 70 évvel ezelőtt. Ha összeadjuk az éveket akkor nem nehéz kitalálni,hogy ez a mosolygós  Úr ma már bizony 89 éves és tökéletes egészségi állapotnak örvend. Ő maga Ausztráliában él,viszont évente,rövidebb-hosszabb időt tölt el ezeken a partokon mert a lánya itt Normandiában telepedett le. Szívemre teszem a kezem és őszintén azt gondolom,hogy a mai világban számomra sokkal nagyobb megtiszteltetés kezet rázni egy ilyen háborús hőssel (mindenki hős aki háborúban az életét kockáztatja vagy áldozza fel a hazájáért) és közös fotóra kérni,élményeit,emlékeit meghallgatni,mint bármely más rock star vagy celebnek nevezett hírességgel “pacsizni”.Valamint úgy érzem,hogy ha egy napra én amerikai,kanadai vagy Brit lehetnék,akkor most nagyon büszke lennék a hazámra.


Eric Rackham Brit Veterán és túlélő. Ma mar 89 éves.


The World Peace Statue - A Világbéke Szobra
amelyet egy kínai szobrász,Yao Yuan  a 60-ik
évforduló alkalmára készített és amely 10 méter magas.

Ӧsszefoglalva a napunkat,tartalmas,kimerítő és fárasztó napot töltöttünk el viszont amit ott kaptunk a helytől,az emberektől,Eric Rackham-től és a történelemtől, soha nem felejtjük el. Nem csalódtunk egy csöppet sem és amiben megállapodtunk,hogy a 100-ik évfordulóra visszajövünk! J



Mi :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Minden jog fenntartva!A cikkben található minden kép és szöveg,szerzői jog vedelem alatt áll. A képek és a szöveg írásbeli,engedély nélküli felhasználása,publikálása tilos!