1944 június
6-a nagyon fontos fordulópont volt a II-ik Világháború alatt. Franciaország
felszabadítása a németek által vezetett ,Hitler nácizmusa alól, alapjaiban
mozgatta meg a világot és győzelmükkel méltón írták be magukat a történelembe.A Britek,Amerikaiak és Kanadaiak által alkotott egység,elég erősnek bizonyult a
német túlerővel szemben. Az Angol Partraszállás avagy a D-day helyszínére
látogattunk,Omaha beach-re, annak 70-ik évfordulója alkalmából.
Már
napokkal előtte valami különleges izgalom kerített minket
hatalmába.Éreztük,hogy ez valami más lesz mint a korábbi kirándulásaink,hogy
mást fogunk kapni ettől a helytől mint egy ,”hétköznapi” helyszínre való
látogatáskor. Az alkalom is ígéretesnek és kivételesnek mutatkozott. ĺme!
E jeles
alkalomból természetesen hatalmas ünnepséget tartottak. A világ vezetői is mind
képviseltették magukat mint: B.Obama, A.Merkel,D.Cameron,II-ik Erzsébet
Királyné, Vilmos herceg és Katalin hercegné,Putyin és sokan mások. Az első nap 2014.06.06-án
voltak a koszorúzások,beszédek,megemlékezések. Kivételesen a francia tv adó is
kitett magáért és erre az alkalomra készített egy megható riportműsort
is,amiben nemcsak a tényeket közölték,hanem a túlélők is megszólaltak benne és
elmesélték ahogyan ők akkor és ott látták és átélték a történteket. Szórakoztatásként
pedig volt itt ejtőernyősök hada,nappali és éjszakai tűzijáték,hadihajókkal
való felvonulás és persze nem hiányozhatott a francia légierő a Patrouille de France bemutatója sem. Az ünnepség 3 napig tartott június
6-7-8, péntek-szombat-vasárnap. Mi munka és egyéb elfoglaltság miatt a 3-ik,azaz az utolsó napon látogattunk a
helyszínre.
Már odaúton
nőtt bennünk az izgalom és a kíváncsiság a hely iránt. Ahogy közeledtünk Colleville-sur-Mer
felé egyre több
korabeli,katonai jármű tűnt fel az úton,velünk szemben, az ideiglenesen
felállított forgalomváltozásra figyelmeztető táblák kitelepítése és a
turisztikai látványosságokra felhívó táblák,képek amik csak még jobban fokozták
izgalmunkat. Odaérve szembesültünk a ténnyel,hogy talán a Franciaországban
található összes amerikai katonai járművet,és itt amit csak el lehet képzelni,a nyitott dzsipektől,a tankokon át az ágyúkilövőkig mindent meg lehetett találni
és csodálni. Nemcsak az utakon de a parton is dzsipekkel és a nagyobb teherautókkal
folyamatosan közlekedtek a katonák vagy a szimpatizánsok a katonáknak
beöltözött emberek. Hihetetlen hangulatot varázsolva ezzel az egyébként is
emlékekkel teli helyre. A házak udvarain,ablakaiban,de még a villanypóznákon is
lobogtak az amerikai,angol,kanadai és francia zászlók már kilométerekkel Omaha-beach előtt.
Rengeteg
amerikai,angol és kanadai látogatott el erre az eseményre. Természetesen a nagy
látogatottság miatt csak araszolva tudtunk az autóval haladni,de ezt egy
cseppet sem bántuk,mert így legalább ki tudtuk élvezni ezeket a perceket is. Olyan
érzés kerített minket hatalmába,mintha időutazáson vettünk volna részt és újra
1944-et írtunk volna.Amikor vége lett a háborúnak és a lakosság végül együtt
ünnepel a katonákkal,integetnek nekik az utcáról és hálásan köszönik amiért
megmentették őket.
Első utunk az amerikai temetőhöz vezetett ami gyönyörű helyszínen,a tengerpart mellett hosszan elnyúló sziklák tetején található,kilátással a helyszínre ahol a hősök életüket áldozták. Mit lehet mondani?! Rendezett,hamisítatlan amerikai temető tárult a szemünk elé. Fehér márvány fejfákkal amik előtt egy amerikai és egy francia zászló volt a földbe szúrva és átláthatatlan zöld pázsittal, maga volt a béke és nyugalom.Ezt a nyugalmat egyedül a látogatók száma zavarta meg csupán,de azt gondolom,hogy ezen a napon ezt senki nem bánta. Sok amerikai család repülte át az Óceánt,hogy lerója tiszteletét vagy megkeresse,megtalálja rokonát,barátját,bajtársát,nagyapját,apját. Megható volt látni őket ahogy fejet hajtanak fejfájuk előtt,ahogyan az apák magyarázzák gyermekeiknek,hogy ki is nyugszik ott és miért. A hatást csak tovább fokozták a hirtelen fejünk fölött mélyrepülésben elhúzó, két hatalmas korabeli katonai bombázó hangja,amik olyan félelemmel hatoltak le gyomrunk legmélyére,hogy az majd kiszakadt onnan. Egy-egy fejfánál találtunk a hozzátartozók által elhelyezett rövidke életrajzot is amin keresztül egy kicsit jobban megismerhettük az elhunytat és családját.
Azoknak a katonáknak akiket nem tudtak azonosítani,ez a felirat került a fejfajukra. |
Majd úgy
döntöttünk,hogy a partszakaszt utoljára hagyjuk és előbb a látogatási idő miatt
lefutjuk a kötelező köröket a múzeumokban. A belépő díjak azt gondolom,hogy
barátiak voltak. A legtöbbet az Overlord Múzeumban kérték. Ott €7.50 (2300ft) kellett
fizetni,a többi helyen mind €5.00 (1500ft) alatt voltak a belépők. Itt a
támadás során használt harckocsikat,ágyúkat,fegyvereket és hajókat lehetett
megtekinteni. Voltak festmény és fotókiállítások is,amiket természetesen meg is
lehetett vásárolni. Felállított és elkerített katonai táborok,korhű
fegyverekkel,használati eszközökkel és harckocsikkal.
Az Overload Múzeum falara felírt üzenet a 20-ik évforduló alkalmából készült. |
Mint üzletet,véleményem szerint nem használták ki szemtelenül a franciák amiért írhatunk a javukra egy nagy piros pontot, viszont rugalmatlanságuk,türelmetlenségük, nyelvhiányosságuk és csak úgy alapjában véve a munkához való hozzáállásuk még hordozz némi kívánnivalót maga után. Bank kártyával továbbra is csak €10.00(3000ft) feletti vásárlásnál lehetett fizetni és ebből semmiért nem engedtek, AMEX kártyát nem fogadtak el,és annak ellenére sem készültek fel erre,hogy tudták rengeteg amerikai fog idelátogatni. (Persze a rugalmas amerikainak ez egy csöppet sem jelentett gondot.) Zárás előtt fél órával már nem tudtam a büfében kávét venni mert akkora a kávégép már ahogy ők mondták “kaput” volt,holott tudtuk jól,hogy csak arról volt szó,hogy már nem akartak ezzel foglalkozni (jó öreg francia hozzáállás,hogy záróra előtt fél órával már az üzletekben is tolják a porszívó nyelét a vevő lába alá),majd az Omaha beach-iemlékmúzeumba való belépésünk pillanatában egy 50-es korabeli hölgy kétségbeesetten rohant elénk és még néhány velünk együtt érkező amerikai turista elé,hogy ők már zárva vannak és ne is merészkedjünk beljebb. Ez adott némi hangulatot nekünk,frissen érkezőknek és összenézve megjegyeztük,hogy ez hihetetlen és mosolyogva távoztunk. Megfelelő parkoló helyet mindig találtunk és ezek viszont ingyen voltak.
Ezután elindultunk a partra ami ma már maga volt a
béke és nyugalom és amit napjainkban már nem sok minden különböztetett meg a
többi partszakasztól ahová nyaranta turisták ezrei látogatnak. Szemmel látható
volt,hogy a partot szépen megtisztították és rendbe tették az évforduló
alkalmára. Sokan strandoltak,élvezték a vakációjukat. Mondanom sem kell,hogy
szinte a 100%-ban angol ajkúak lepték el a partot és a hoteleket ezen a
hétvégén. A turista buszok folyamatosan érkeztek vagy indultak így biztosítva
az állandó látogatási arányt.Tumultus ezen a napon mégsem volt.Gondolom nem úgy
mint az előző kettőn.
A parti sétányon több emlékművet is emeltek már a
különböző évfordulók alkalmából. Az egyik szobrot, a sérült bajtársát mentő katonát ábrázolt.
Nagyon szép volt,és fel lehetett még fedezni a 2 nappal előtti koszorúzáskor
odahelyezett virágokat is. Néhány kép és egy kis történelmi felidézés és magunkban
az ott harcolókért elmondott ima után utolsó helyszínként a Pointe du hoc-ot hagytuk.
Ez a partszakasz legmagasabb pontja,tökéletes kilátással az
Angol csatornára és Omaha partjaira,
ahonnan a németek a 25km-es hatósugarú ágyúikkal a csatornát
kémlelve várták az ellenség érkezését.
Omaha-beach partjai |
Pointe du Hoc |
Mégis a nap talán egyik legmeghatóbb pillanata az volt
amikor a sokadik emlékműnél kezet foghattunk Eric
Rackham veteránnal,aki 19 évesen önként vonult be a Brit seregbe és aki az
egyik túlélője volt ennek a háborúnak 70 évvel ezelőtt. Ha összeadjuk az éveket
akkor nem nehéz kitalálni,hogy ez a mosolygós
Úr ma már bizony 89 éves és tökéletes egészségi állapotnak örvend. Ő
maga Ausztráliában él,viszont évente,rövidebb-hosszabb időt tölt el ezeken a
partokon mert a lánya itt Normandiában telepedett le. Szívemre teszem a kezem
és őszintén azt gondolom,hogy a mai világban számomra sokkal nagyobb
megtiszteltetés kezet rázni egy ilyen háborús hőssel (mindenki hős aki
háborúban az életét kockáztatja vagy áldozza fel a hazájáért) és közös fotóra
kérni,élményeit,emlékeit meghallgatni,mint bármely más rock star vagy celebnek
nevezett hírességgel “pacsizni”. Valamint úgy érzem,hogy ha egy napra én
amerikai,kanadai vagy Brit lehetnék,akkor most nagyon büszke lennék a hazámra.
Eric Rackham Brit Veterán és túlélő. Ma mar 89 éves. |
The World Peace Statue - A Világbéke Szobra amelyet egy kínai szobrász,Yao Yuan a 60-ik évforduló alkalmára készített és amely 10 méter magas. |
Ӧsszefoglalva a napunkat,tartalmas,kimerítő és fárasztó napot töltöttünk el viszont amit ott
kaptunk a helytől,az emberektől,Eric Rackham-től és a történelemtől, soha nem
felejtjük el. Nem csalódtunk egy csöppet sem és amiben megállapodtunk,hogy a
100-ik évfordulóra visszajövünk! J
Mi :) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Minden jog fenntartva!A cikkben található minden kép és szöveg,szerzői jog vedelem alatt áll. A képek és a szöveg írásbeli,engedély nélküli felhasználása,publikálása tilos!